Az oldalon cookie-kat és a Google Analytics szolgáltatását használjuk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk a honlapunkon.

Ha kikapcsolja a cookie-kat, annak hatása lehet az oldal működésére. A beállításokat bármikor megváltoztathatja, kérjük ezzel kapcsolatban nézze meg a böngésző információkat, vagy a segítség oldalt.

Kep

Kiss Zsolt vagyok.
A 2000-es évek elején terveztem meg első honlapom kinézetét és háttérfolyamatait. A konkrét kivitelezés ekkor még programozó sógoromnak volt köszönhető. Szintén az ő révén ismerkedtem meg pár évvel később a Joomla! CMS rendszerrel, ami lehetővé tette, hogy honlapjaimat szabadon alakítsam. Nagyjából hat éve készítek önállóan honlapokat, leginkább egyesületeknek, illetve egyéni és kisvállalkozó ismerőseimnek.

(Bár ez a honlap elsősorban az én munkáimról szól, a munka jellegétől függően két programozó, fotós és grafikus állandó munkatársaimmal dolgozok együtt, így több helyütt is hivatkozok majd rájuk.)

Pályakezdőként pár évig dolgoztam az Athenaeum Nyomdában, majd rövidebb ideig a Kossuth Nyomdában, illetve pár kisebb nyomdánál is. Ezalatt megismerhettem a könyvek és újságok készítésének technikai oldalát is. Később szerkesztő, illetve főszerkesztő voltam a „KUNG-FU” című újságnál. Számos könyv szerkesztési munkáit végeztem el.

Pin It